Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Találkozz az angyaloddal

2010.02.23

Az angyalok ennek ellenére mindennapi életünk egyre inkább érzékelhető részévé válnak

 

Az emberek egyre többet beszélnek angyalok felbukkanásáról az életükben. Egyesek arról mesélnek, hogy egy angyal kihúzta őket egy lángoló épületből, mások arról, hogy az angyaluk megállított egy autót, amely elütni készülte őket, megint mások pedig arról, hogy az angyalok felemelték a repülőgépük szárnyát, hogy az nehogy lezuhanjon.

 Sok ember nem veszi komolyan ezeket a történeteket – és lehet, hogy te is közéjük tartozol. Amíg egy angyal meg nem jelenik a szemed előtt, egyszerűen nem vagy hajlandó hinni bennük. Inkább abban reménykedjünk, hogy soha nem leszel olyan krízishelyzetben, ami miatt az angyalok a segítségedre sietnének.


Akkor is magadhoz hívhatod az angyalokat, amikor nem vagy krízishelyzetben

 

 

Ennek sokféle módja létezik, és ezek a módszerek egyvalamiben megegyeznek:


Ha nem tiszta, szeretettel teli szívvel közelítesz az angyalok felé, akkor soha nem fogsz velük találkozni, még egy pillanatra sem.


Én sokszor találkoztam az angyalommal

A tökéletes béke és harmónia időszakaiban is eljött hozzám, csak azért, hogy velem legyen. Ő így tudatja velem, hogy minden rendben lesz, ha hiszek, és ha a pozitív úton maradok. Krízishelyzetben pedig rengetegszer segített nekem.


Egyszer megakadályozta, hogy balesetet szenvedjek az autómmal. Egy autót gyakorlatilag ledobott az útról, bele az árokba, mert nagyon erősen imádkoztam. Láttam, hogy egyenesen az én autóm felé tart, amelyben a kisfiammal ültem éppen. És nagyon sok ilyen helyzet volt még, amikor autóban ültem. A szülésem alatt is végig velem volt az angyalom. Az életem során pedig sok-sok szomorú próba alatt mellettem állt és vigasztalt, annyiszor, hogy nem is tudnám megszámolni. Az angyalom mindig velem volt.


Az angyalok megidézése

 

A legtöbb angyalkutató egyetért abban, hogy az angyalod olyan formában fog megjelenni előtted, amelyet a legkönnyebben el tudsz fogadni. Az angyalokról kialakult hagyományos kép szerint az angyalok gyönyörű teremtmények leomló ruhában és nagy, fehér szárnyakkal. Az angyalokról kialakult modern kép pedig egy átlagos ember képe.

 Ha kapcsolatba szeretnél lépni az angyaloddal, először gondolkodj el azon, hogyan fogadnád be őt a szívedbe, és hogyan ismernéd fel.

Az angyalok világa különböző rendekkel van tele

 

Minden rendnek megvan a maga különleges feladata. Az angyalok között vannak egyéni kísérőangyalok, akik egyes embereket kísérnek; összekötő angyalok, akik az embereket kötik össze egymással; gyógyító angyalok; átváltozó angyalok; valamint környezeti angyalok

Ha kapcsolatba szeretnél lépni az angyaloddal, először keress egy nyugodt helyet, ahol meditálhatsz, vagy elgondolkozhatsz azon, hogyan fogadd őt a szívedbe. Ezután alakíts ki szent hangulatot, amely kísérni fogja az imáidat vagy a szertartásaidat. És természetesen szeresd magad eléggé ahhoz, hogy a létezés halandó és halhatatlan síkján is át tudd érezni a transzcendencia érzését.


Ha felismerjük az angyalainkat és kapcsolatba lépünk velük, megnyitjuk azt a kaput, amely az énünk legmagasabb és legjobb része felé vezet. Figyelj az angyalodra, és az angyalod is figyelni fog rád.