Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


10 szélsőség ami felfordítja az életed

2010.02.23

Világunk éppen a vonzás és taszítás ösvényén, a polaritások között működik. A vonzás és taszítás törvénye az ezoterikusak szaknyelvén: Szinkronicitás. Azokat a dolgokat értik ez alatt, amelyeket magadhoz vonzol gondolataid, tetteid és neveltetésedből, a téged ért hatásokból összeadódó programjaid miatt, s amelyeket taszítasz magadtól. Ezek néha igen finoman, néha végtelenül szélsőségesen működnek.

„Vedd számításba, hogy a nagy szerelem és a nagy siker nagy kockázattal jár.”
- mondta a
Dalai Láma


Az analógiás „jóslás” – a Poláris világban

A világ polaritásából adódik, hogy a bennünk lakozó töltések néha vonznak egyes dolgokat, de vele egyidejűleg taszítanak másik dolgokat. Az apróságokat nem vesszük észre, nem tudatosítjuk azonnal, nem jelentősek az életünkben. Ellenben a valódi sorsfordulókat elég nehezen éljük túl. Amikor a Poláris világ jóskártyáról beszéltem, meg arról, hogy ez jóslásra való. Egy csomó „titokista” hozzám vágta a törölközőt: Jósolni márpedig nem lehet.

Mit mondhatnék erre?

- Persze hogy nem lehet!              - Csudákat nem lehet!

Mindkét válasz igaz – ugyanis csak attól függ, kinek a korlátai szerint, illetve  mit definiálsz jóslás alatt. Aigner Szilárd biztos a fenébe küld, ha azt mondod, hogy az időjárás előrejelzés, ami a jóslás legnépszerűbb formája, totális marhaság. Ezen felül a tendenciákat elég könnyű megjósolni, hiszen a nyáron napsütést, télen havat jósló előrejelzés be fog válni. Nincs ez másként a jóslással sem – vannak olyan valószínűségek az életünkben, melyek ugyanígy beválnak. Legfeljebb nem figyelte meg őket mindenki

A 10 legnagyobb fordulat, amit rém nehéz túlélni:
Az életünkben vannak kemény sorsfordulatok, melyeket nagyon nehéz átvészelni. Bármelyik végletével, polaritásával is kerüljünk szembe, a dolgunk nehéz lesz, ugyanis ezek formálják át akár néhány pillanat alatt totálisan az életünket, világképünket. Ezek tesznek hívővé-hitetlenné, vagy boldoggá-boldogtalanná. (Ugye máris polaritásokról, végletekről beszélek!)

Figyelj arra, hogy a nagy polaritások egy része nem olyasmi, amiben van döntésed – mások pedig attól függnek, hogyan nézed a világot. Mi a szép vagy a csúnya, a jó vagy a rossz? Te döntöd el, a neked írott kottában a te darabodban te játszod ezeket a szólamokat. Azt viszont, hogy élet, vagy halál, hogy háború, vagy béke, valószínűleg nem te döntöd el. Lehet sorsról, csoportos karmáról beszélni, de akkor sem az egyén dönt.

1. Születés/élet – Halál: A legerőteljesebb változást okozza a saját életünkben is – hiszen ezzel indul és végződik – de akkor is, ha másokkal történik. Ha gyerekünk születik, ha valaki meghal, s mi itt maradunk. Ez a véglet a legfélelmetesebb, mert nem ismerjük pontosan hol volt a lélek a születés előtt és hová távozik születésünk után. (Elméletünk lehet rá – ismeretünk azonban nem!)

2. Egészség – betegség: Amíg nem vagy beteg, az egészség állapota teljesen természetes.  A kisebb betegségeket hajlamosak vagyunk lebecsülni. Ám mi van akkor, ha valami végletes, sorsszerű változás történik? Hogy vészeled át?

Ezek azok a tények, melyek abszolútumok. Vagy-vagy. Nincs apelláta, hiszen nincsen „kicsit halott”, aki ha innen nézem még él, de ha onnan már nem… Kicsit terhes, vagy kicsit szűz sincsen. Vagy halott, vagy nem. Vagy szűz, vagy nem. De vannak olyan polaritások, melyek szubjektívek, mégis nagyon erősen hatnak ránk. A termékeny-meddő ellentétpár szintén ide tartozik. Ezek azok az abszolútumok, melyekre nem kérdezünk a jóslás folyamán (Egészség, halál időpontja, lesz-e gyermekem, stb..)

A varázspálca közepe
Képzelj el egy varázspálcát. Vajon hol fognád meg, ha a tied lenne? Ugye, hogy a végén? A másik végével kezdenél varázsolni. Bár a harmónia a középpontban rejlik, a nagy dolgok véghezviteléhez bizony a végpontok ereje szükséges. A legerősebb lelki változásokat mindig azok az érzések hozzák, melyek egyáltalán nem objektívek. Ezekkel ugyanis úgy érezzük, úgy tudjuk, lehet mit kezdeni. A cél pedig szintén egy poláris ellentétpár egyik véglete: A boldogság elérése a boldogtalansággal szemben.

3. Igazság – Igaztalanság, Hazugság: Vajon melyikkel ártasz többet? Néha egy rosszul, rosszkor kimondott igazság ugyanolyan ártalmas mint egy hazugság. Az örök dilemma két végpontja.

4. Hűség – hűtlenség (féltékenység) Először tudom, hogy mindenki a szerelemre, párkapcsolatra gondol. A házastársi hűségre. Ám hűtlenek nem csak szerelmünkhöz lehetünk. Egy munkahely, egy barát, vagy akár csak a szerencse – ugye jó, ha hűek vagyunk hozzájuk, s ha ők is hűségesek hozzánk?

5. Szeretet – Gyűlölet: Catullus ezt írta: „Gyűlölök és szeretek, kérded tán miért teszem én ezt? nem tudom, érzem csak, szerteszakít ez a kín.” A két érzés végpont, s egymásba fordulva kezdet is lehet.

6. Szép – csúnya: Sokszor halljuk, világunkban a szép jobban érvényesül. Az ember a szépet keresi. Sokféle polaritás vegyülhet, ami az emberek fejében a szépséget vagy csúnyaságot eldönti. A kövér – sovány, az alacsony – magas,  vagy a különböző helyeken „kicsi-nagy” ellentétei ütköznek. Ám nem mindenki számára ugyanaz jelenti a szépet.

7. Gazdagság – szegénység: A polaritás, ami a gazdaság alapja. Nagyon sok ember számára a legalapvetőbb kérdés, hiszen egyéb polaritások függnek tőle, melyek a sorsunkra bizony nagy hatással vannak. (Jóllakottság, vagy éhezés, meleg, vagy hideg..)

8. Okos - oktalan (buta): A tudás és annak hiánya. A spirituális kereső legfontosabb célja a bölcsesség megtapasztalása, melyre a nagy guruk azt mondják: nem más, mint a teljesen kiürített tudat. A polaritások tehát újra összeérnek.

9. Öregség – fiatalság: Életünk íve, s kizárják egymást. Ugyanakkor az sem véletlen, hogy a nagyszülő olyan közelinek érzi magához unokáját. Viszont ha az öregedés nem volna paradigmaváltó probléma, akkor egyetlen szemránc krém sem fogyna a boltokban, s a múlt századokban sem keresték volna az „örök ifjúság áfiumát”.

10.  Céltalanság – céltudatosság: Amikor az embert célok vezetik, vagyis ahogy mostanában hívjuk, van motivációnk, sokkal reménytelibb az életünk. (Szemben a reménytelenséggel) ha tudunk lelkesedni egy célért, egy ideáért, egy ügyért, máris sokkal több erőnk van. Próbáljuk csak elvenni valakitől a céljait! A bölcs azonban tudja, hogy annak a hajósnak minden szél kedvez, amelyik bármely kikötőben jól érzi magát!

A polaritások megváltoztatják az életünket. Megadják a kulcsokat az élet nyitott kérdéseihez, vagy a zárt ajtókhoz, melyeket ki szeretnél nyitni, hogy titkuk feltáruljon.